Végtelen utak - A fagyöngy titka

(részlet a regényből)

Az iskolában és az utcán történtek annyira felzaklatták Coryt, hogy apjához be sem köszönve sietett fel a szobájába. Íróasztala mellé dobta hátizsákját, és tehetetlen dühében csípőre tett kézzel járkált fel-alá. Próbálta rendszerezni a történteket, de fejében zsongó méhkasként kavarogtak a gondolatok. Végtelenül fáradtnak érezte magát, ezért hanyatt fekve végignyúlt az ágyán, feje alá igazította Rexet, a fehér plüsskutyát, és pillanatokon belül elaludt.

Álmában a karácsonyi buliban találta magát. Ismeretlen fiúk és lányok jöttek-mentek a félhomályos táncteremben, olykor felvillant egy szembántóan erős fénycsóva, amely autóreflektorra emlékeztetett. Valahonnét előkerült egy sötét jármű, egyenesen felé tartott, ő pedig a reflektorfényben rohanni kezdett. Egy fiú bukkant fel előtte, átölelte, fagyöngykoszorút emelt kettejük fölé és hozzáhajolt, hogy megcsókolja. Ekkor ismét reflektorfény vakította el, behunyta a szemét, és mire kinyitotta, a fiúval együtt az egész álom szertefoszlott.

Arra ébredt, hogy rettenetesen fázik. Rázta a hideg, foga vacogott, arcát jeges fuvallat simította végig.

Adrienn nem zárta vissza rendesen az ablakot szellőztetés után?

Odakint már besötétedett, csak az utcai lámpák fénye világította be valamennyire a szobát. Cory felkelt, és az ablakhoz lépett. Zárva volt. Elhúzta a függönyt, tenyerével ellenőrizte a szigetelést, de azt is rendben találta.

Odakint havazott, a kandeláberek fényében varázslatosan szikrázott a fehérség. Az úton egy autó suhant el, fényszórójának fényében táncot jártak a hópelyhek. Cory kinyitotta az ablakot, gyermeki ámulattal nézte a hóesést Újra megborzongatta a jeges hideg, de jólesően szippantott a friss levegőből, szerette a tél illatát. Kinyújtotta a tenyerét, amelyre ráhullott néhány hópihe. A szeme elé emelte a kezét, hogy közelről csodálhassa meg a jeges kristályokat, ám ekkor pillantása az utca túloldalára siklott. A kandeláber alatt magányos alak állt, és őt figyelte.

Cory szívébe jeges kéz markolt, a kórházban és a rémálmaiban kísértő szörnyű nő állt odalent az utcán. Térdnél felhasadt farmerjét, szakadt, világos blúzát sötét foltok csúfították. Haja csatakos fürtökben lógott keskeny vállára, arcát mocsok borította.

Cory tudta jól, hogy mik azok a foltok.

– Tűnj el! – suttogta rémülten. – Nem is létezel! Nem félek tőled!

A jelenés a lány felé emelte a kezét, teste pedig váratlanul nyúlni kezdett. A kandelábertől egy tapodtat sem mozdult el, de mintha gumiból lett volna, pillanatok alatt növekedett akkorára, hogy a szörnyű, halottsápadt arc már az ablak előtt lebegett.

– Ki a fene vagy te?! – kérdezte Cory. – Mit akarsz tőlem?

A rémalak szólásra nyitotta száját, tekintete egy szempillantás alatt először meglepetté, majd dühössé változott. Coryt halálra rémítette a szeméből sugárzó, ádáz gyűlölet.

– Takarodj! – nyöszörögte a lány, miközben elhátrált két lépést. – Húzz a pokolba!

A szörnyű nő arca már betöltötte az ablakkeretet, száját velőtrázó üvöltés hagyta el, amely tele volt fájdalommal és dühvel.

Az üvöltés korbácsként vágott végig Coryn. Arcát kezébe temette, de még így is meglátta a nő kitört fogainak véres csonkját. Felzokogott.

– Takarodj, rohadék! Nem létezel!

A szellem összezsugorodott, és lassan feloldódott az utca túloldalán álló fák árnyai között.

Cory gyorsanbehajtotta az ablaktáblákat. Ekkor látta meg, hogy az üvegen egy viaszfehér arc tükröződik vissza. Rémülten felsikoltott, megpördült, közben csípőjét beütötte az íróasztal sarkába. Az olvasólámpa eldőlt, és nagyot koppant az asztalon, a feltornyozott tankönyveiből néhány hangos csattanással esett a padlóra.

Cory megtapogatta sajgó csípőjét, és a falhoz hátrált, minél távolabb a szobájában megjelenő újabb látomástól.

– Levi? – Hitetlenkedve fürkészte az ismerős vonásokat.

– Én vagyok, ne ijedj meg tőlem!

– De ez… hogyan lehetséges?

A lépcsőfeljáró felől dübörgés hallatszott.

Tamás tépte fel az ajtót, mögötte Adrienn állt aggódó arccal.

– Mi történt, kicsim? – sietett hozzá az apja.

– Jól vagy, Cory? – Adrienn átölelte a vállát, és leültette az ágyra. – Mi volt ez a zaj?

Cory még mindig a szoba túlsó sarkát bámulta, ahonnan Levi szelleme figyelte a jelenetet.

– Mi az, mi van ott? – követte a lány tekintetét Adrienn. – Megijedtél valamitől?

Észrevette a felborult olvasólámpát és a földre hullott könyveket.

Cory tétován megrázta a fejét.

– Elárulnád végre, hogy mi történt? – vonta felelősségre az apja. – Teljesen megrémisztesz bennünket!

– Semmi, csak… – Cory igyekezett valami elfogadható magyarázattal előrukkolni. Úgy tűnt, a váratlan látogató a szülei számára észlelhetetlen, ezért szellemekről, kísértetetekről egyáltalán nem akart beszélni nekik, mert a végén még bolondnak nézik. – Felébredtem, mert fáztam. Az ablak nyitva volt, becsuktam, de véletlenül nekimentem az asztal sarkának. Ennyi az egész, nincs semmi baj. Tényleg!

– Valóban hideg van – jegyezte meg az apja, és ellenőrizte a radiátort. – De hiszen majdnem el van zárva ez a vacak! – Ütközésig kitekerte a fűtőtest csapját. – Mindjárt meleg lesz itt, kicsim.

– Köszi, apa! Most már tényleg minden oké. Jól vagyok, itt hagyhattok. Visszafeküdnék még egy kicsit.

A szülei kivonultak a szobából, Cory pedig magára maradt a szellemmel.

– Nem kell félned tőlem, Cory – szólalt meg Levi ismét. – Azért vagyok itt…

– De nem, te nem lehetsz itt!

– Befognád végre? El akarom mondani, hogy miért vagyok itt.

– Ebből elég! – Cory felugrott az ágyról, és kinyújtotta a karját, hogy megérintse Levit, de a keze átsiklott a testén. – Ugye, megmondtam!

– Cory! Figyelj rám!

– A nagy francokat figyelek rád! – A lány dühödten hadonászni és csapkodni kezdett a látomás testében. – Nem létezel, nem vagy itt, csak a hülye agyammal történt valami! Lehet, hogy poszttarumál… posztszarumánis… poszt izé… mit tudom én milyen szindrómám van! Csak képzelgek!

– Itt vagyok! Hidd el, hogy itt vagyok! Kérlek, hagyd ezt abba!

– Nem vagy itt, és nem is látlak! – Cory hátat fordított Levinek, de az azon nyomban újra megjelent előtte.

– Nádas Kornélia! Rám figyelnél végre?

Cory minden ízében remegett a tehetetlen dühtől. Kezdte úgy érezni, hogy rosszul döntött, amikor nem akarta, hogy megvizsgálja egy pszichológus.

Behunyta a szemét, majd újra kinyitotta, azt remélve, hogy a látomás addigra eltűnik. Ám a fiú karba font kézzel ott állt előtte. Cory teljesen kétségbe esett, legszívesebben kirohant volna szobából, de lábából kiszállt minden erő. Elgyengülve lerogyott a padlóra, és sírva fakadt.

– Te meghaltál, Levi – szipogta. – Halott vagy! Ne gyötörj… kérlek!

A fiú leguggolt elé.

– Valóban meghaltam, veled nincs semmi baj!

– Hagyj békén! Tűnj el!

– Még nem lehet. Előbb… segítened kell nekem!